Az eseménnyel arra kívánnak lehetőséget teremteni az afrikai íróknak, hogy felolvashassák, megvitathassák műveiket, s tapasztalatot cseréljenek az írás módszereiről, s beszélhessenek arról a jelenleg fennálló politikai és társadalmi helyzetről, melyben munkáik megjelennek, s amely alakítja őket.

A Beyond Borders (Határokon fölött) fesztiválra öt angol szerző és 38 afrikai író érkezik 19 országból. A jelentkezők közül az írókat az ugandai és angol fesztivál-team válogatja ki: Ugandából négy résztvevőt várnak: a jelentkezők egy-egy szövegrészlettel és életrajzukkal pályázhattak, nem kötelezték őket arra, hogy megjelent kötetet mutassanak fel, viszont valamennyiüknek tevékenyen részt kell venniük a fesztivál felolvasásain és kerekasztal-beszélgetésein.

Mint David Kaiza írja a fesztivál előzményeivel és az afrikai irodalom állapotával foglalkozó cikkében, Kampalában nem ez lesz az első ilyen vitafórum: először 1962-ben gyűltek össze az írók Ugandában az első afrikai írókonferenciára; olyan szerzők jelentek itt meg, mint a kenyai Ngugi wa Thiong’o, a dél-afrikai Ezekiel Mphahlele, s a nigériai Wole Soyinka és Christopher Okigbo.

Később az itt is résztvevő szerzők közül kerültek ki azok, akik könyveikkel mintegy nagykorúsították az afrikai irodalmat, mint Ngugi (The River between) vagy Okot P’Bitek (Song of Lawino), s ehhez az időszakhoz kötődik az olyan irodalmi folyóiratok indulásai is, mint a Black Orpheus, az East African Journal vagy a Transition. Ugyanakkor ennek az időszaknak mára már elhalványultak, vagy eltűntek az eredménye – állítja Kaiza -, hiszen az írók munkáit már nem lehet nyomtatásban megszerezni, s a szerzők lassan megöregedtek, új kötetekkel nem jelentkeznek.

A következő kampalai találkozás 1973-ban volt – Kaiza szerint, ha az előző évtized az afrikai irodalom virágzásának korszakaként írható le, az 1973-at követő évtizet az irodalmi terméketlenség időszaka. A mostani konferencia hivatott feltérképezni, mi is történt az afrikai irodalomban az elmúlt húsz évben – mert bár megvannak a válaszok, az irodalomnak a földrész politikatörténetébe integrálása még nem történt meg.

A Beyond Borders résztvevői között ott lesznek Mozambikból Taban lo Liyong és Lilia Maple, Nigériából Halon Habila, Ghánából Anthony Kwamlah Johnson, Serra Leonéből Osman Conte és a zimbabwei Brian Chikwava is.

A feladat pedig, Kaiza szerint, azért sem egyszerű, hiszen a kezdeten a gyarmatosítás elleni erőteljes küzdelem jegyében megteremtett irodalmi hagyomány ma már nem mond semmit – a mostani egy másik kor, mely más problémákkal kénytelen megküzdeni, s nem tud viszonyulni irodalmi gyökereihez, hiszen azok számára értelmezhetetlenek. A megörökölt irodalmi művek és hagyomány struktúrái nem képesek megbirkózni a sokkal komplexebb világ feldolgozásra érdemes s témakén adódó kérdéseivel. A társadalmi egyenlőtlenségek és a törzsi viták már nem olyan kétpólusú, fekete-fehér viszonyrendszerben leírható problémák, mint a gyarmatosítás elleni küzdelem időszakának kérdései.

A konferencia lehetőségeit vizsgálva Kaiza cikkében alapvető problémának látja, hogy a jelenleg is meglévő törzsi különbségekről nem szólnak a kortárs afrikai regények – nem új probléma ez, hiszen a ruandai mészárlásokat sem lehetett volna előre kikövetkeztetni egyik, az 1960-as évek körül írt irodalmi műből sem, bár a viszály régi keletű volt -. Hogy milyen eredménnyel zárul a Beyond Borders konferencia, nem is attól függ, mit és miről beszélnek, állítja cikkében Kaiza, hanem attól, hogy az új afrikai írók képesek-e egy olyan esztétikai rendszert felépíteni és alkalmazni, mely megfelelően képes szólni a kontinens problémáiról, anélkül, hogy visszarettenne attól, hogy kiejtse a törzsek, vagy az Afrika szavakat.